2015. január 12., hétfő

Princess Tutu




ÉV:2002-2003
RÉSZEK: 26 RÉSZ ( de van ahol 38 résznek tüntetik fel, mivel a 14-37 rész között csak fél részek voltak)
KATEGÓRIA: DRÁMA, FANTASY, ISKOLAI ÉLET, MAGICAL GIRL, SHOUJO, VÍGJÁTÉK, ZENÉS


A Princess Tutu egy tündérmese  ami egy kiskacsáról szól, és egy hercegről aki hogy elzárhassa a hollószörnyet kivágta a saját szívét. Ahiru, a kiskacsa ezután találkozik a herceggel, és hogy a herceg újra mosolyogni lássa, azt kívánja, bárcsak vissza tudná adni neki az összes érzelmeit. Ekkor megjelenik Drosselmeyer, a történet kitalálója, és Ahiru-t emberi lénnyé változtatja. Ez volt előző életükben. Immár reinkarnálódtak, és Ahiru most emberként született újjá, de ismét Mute-val a herceggel jár együtt egy balettiskolába. Mute-nak ismét nincs szíve, így teljesen kifejezéstelen, bármit megtesz amit mások kérnek tőle.
Ekkor Ahiru ismét ugyanazt kívánja, hogy összeszeretné gyűjteni Mute szívének szilánkját, és újra megjelenik Drosselmeyer, aki egy nyakláncot ad a lánynak. A nyakláncnak három tulajdonsága van. Először is érzékelni tudja a közelben lévő szív szilánkokat, másodszor azzal tud Ahiru Princess Tutut-vá változni, harmadszor pedig, hogy legyen is kis bukkanó is benne, azzal tud kacsává is visszaváltozni, ha hápog.
Tehát Princess Tutu-ként vissza szeretné szerezni a szilánkokat, akit Claire a hollószörny lánya szeretne megakadályozni. De ott van még Fakia, aki Mute hű lovagja volt előző életében, de mivel a hollószörny kettévágta szószerint, így most egy másik megoldást szeretne találni, hogy segíthessen Mute-nak.



VÉLEMÉNY

A sok pozitív hozzászólás miatt, és hogy "Ne borító alapján ítélj!" mondatok miatt kezdtem el 
nézni és hasonló eset volt mint a Mawaru Penguindrum. Mást kaptam mint amit a borító alapján
 hitt az ember.
Már csak az alapsztori is, hogy egy kacsa azért változik emberré, hogy önfeláldozóan 
visszaszerezze a herceg széttőrt szívének darabkáit annyira aranyos volt. De hogy ennyire művészien és 
egyedien lesz bemutatva, hát leesett az állam.
A balett és a hozzátartozó zenék, ez megspécizve cuki szereplőgárdával és történettel, és
 egy gyermeki bájjal bíró hangulattal, így kaptuk meg ezt.
Ember ez valami fantasztikus volt! A gyermeki báj ami körüllengi, és a tündérmesék
 világa elképesztő jól sikerült összehangolniuk, emelem kalapom. Simán verekszik egy 
klasszikusnak mondható tündérmesével, mint pl a Hamupipőke vagy Hófehérke.
A történetnek az első fele nekem is jobban tetszett, mert a második felében már több klisét
 véltem felfedezni, persze nem baj, mert nagyon jól lett találva, plusz a végén sem a megszokott
 végkifejlettet kaptuk.
A karakterek közül Fakia ( ez a név xD) elsőre nem volt szimpatikus, azt hittem ő is egyik gonosz
 lett, de végül abszolút pozitív csalódás ért vele kapcsolatban.
soha nem tértek le a karakterével és az elejétől a végéig ugyanaz a cél lebegett a szeme előtt.
Másik kedvencem Ahiru volt. Ahiru úgy van jó ahogy van. Még egy ilyen önfeláldozó és édes
 karakterrel azt hiszem nem találkoztam.
Mute-t még bírtam is az elején, de hogy a második felében háttérbe szorult, úgy az érdeklődésem 
is egyre inkább elvesződött iránta. Rue pedig csak úgy volt, nem tudott a karaktere lázba hozni.
Maga a balett témája nagyon tetszett benne. Érdekes, hogy még a csatákat is balettel döntötték el!
 De viszont valamikor számomra már a visszájára fordult ez a sok balett is, mert Mute egy-két 
mozdulán már csak röhögtem, mert mindig Tamaki mozdulatai ugrottak be róla az Ouran-ból xD
Neko sensei házasságos dolgait akárhányszor elsütötték én végig vigyorogtam, meg úgy a vígjáték 
elemek is nagyjából jók voltak. A karakterdizájn is illett ide teljesen.
A történethez még annyit, hogy szépen összeszedett, megérinti az ember szívét, és bár tündérmesékre 
alapszik emiatt a gyerekek is élvezhetik, de mivel van mélyebb mondanivalója, és 
pszichológiai beütése, azt hiszem a felnőttek is ugyanúgy élvezhetik.
Az OPENING az egyik legszebb és legtalálóbb amivel valaha találkoztam.
 
Aki teheti mindenképp nézzen legalább bele, mert abbahagyhatatlan!!
 
 
ERŐS 9/10




 
 
 

2014. szeptember 19., péntek

Love Stage! anime, Back Stage! light novel






ÉV: 2014
RÉSZEK: 10 
KATEGÓRIA: ROMANTIKUS, SHOUNEN AI, SLICE OF LIFE, VÍGJÁTÉK




A 2010 óta futó, azonos című manga alapján készült, ami 2 havonta jelenik meg és az anime az eddig elkészült 24 fejezetből 16 fejezetet dolgozott fel.



Történet

A 18 éves otaku megszállott Sena Izumi, aki a gyerekkora óta imádja Lalalulu-t, egy több generéciós szórakoztatóiparbeli családba született.
Szülei közül édesapja operaénekes, Sena Seiya, édesanyja Japán lekeresettebb színésze, Sena Nagisa míg bátyja egy rockbanda énekes frontembere, Sena Shougo.
A családnak van egy managere is, aki már 10 éve a Sena-Pro-nál dolgozik, ő Sagara Rei, akit Seiya talált az utcán 10 éve.
A család azt szeretné ha Izumi is a szórakoztatóiparban érvényesülne, de a fiú nem akar. Ő inkább egy mangaka szeretne lenne, persze a srácnak egy cseppnyi érzéke sincs a rajzoláshoz.
Régen, úgy 10 éve  Nagisa és Seiya egy reklámban vettek részt, ahová akkor 8 éves Izumi-t is magukkal vitték, ám az akkori reklámban szereplő kislány nem tud jönni, így az az ötlet születik, hogy Izumi-t öltöztessék be lánynak aki a virágcsokrot elkapja. Viszont ez egy kisgyereket megvisel ha nem sikerül, így Izumi is összepisili magát, ami azóta is kísérti 10 éve.
De most a Happy Wedding nevű akkor forgatott reklámhoz egy "10 évvel később" nevezetű reklámot szeretnének elkészíteni ugyanazzal a szereplőgárdával. Ez a feltétele ugyanis annak a kisfiúnak, aki Izumi mellett szerepelt akkor, és mostanra Japán egyik legfelkapottabb színésze lett, Ichijou Ryouma-nak, aki 10 éve akkor beleszeretett a lánynak hitt 8 ées Izumi-ba és azóta is keresi.
vajon hogy végződik, ha kiderül, hogy Izumi fiú, vagy, hogy Izumi tudja-e viszonozni egy másik férfi szerelmét? Ezek a fő kérdései az animének, ami vígjáték elemekben feledhetetlen.




VÉLEMÉNY



Ez minden tekintetben felülmúlja a mangát, kiemeli a tucat mangák közül.
A lezárást, aki már olvasta mangát eléggé kiszámítható, és elég sok original jelenetet kapott, ami egy részről kiegészítette a jelenetek közti dolgokat, másrészről viszont a Lalalulu-s részek legtöbbje tök felesleges és időpocsékolás. Nem egy eget rengető történet, de az animáció jót tett neki egyértelműen, és meghaltam néha a sok moe-ba, ami nálam ritka. A cuki faktor mellett a másik pozitív Í(sőt lehet pozitívabb eleme is) a vígjáték elem, ami nagyon jól sikerült.
Ryouma-t sokkal szerethetőbbé tette az animáció, és megzabáltam néha a srácot.
Izumi-t is lehet kedvelni, vele sincs annyira gond, csak elég sokszor behisztizik mint valami kisgyerek, de hát gazdag szülők gyereke, így lehet arra fogni, hogy el lett kényeztetve. Na de itt a legfőbb bűnös mégiscsak az Onii-chan. És ha már Onii-chan!
Daigo szerintem fantasztikusan hozta Shougo karakterét, és maga a karakter meganimálva még bolondabb mint rajzolva !guffaw !guffaw Nem egy jeleneten röhögtem hangosan rajta.
Rei pedig a pótmama, aki tényleg úgy is viselkedik, vigyáz Izumi-ra, egyengeti a karrierjét, akarja, hogy legyen belőle valaki. A Shougo-val lévő kapcsolatukról viszont egy-két megjegyzésen kívül abszolúte semmit nem mutattak!! De ezt majd később.
Az animáció teljesen rendben, az OP nagyon aranyos lett, és a zene sem rossz. Az ED sem rossz, de az valahogy nem került közel a szívemhez.
A két kis figura amit benne lehetett látni néha, a minap jöttem rá, hogy a mangakák azokkal jelzik magukat a mangában, így ez is át lett ültetve. Jobb rájönni később mint soha xD

Sok pozitívum mellé azért jön a fekete leves is, pontosabban 3 dolog zavart.
1. Hogy rövid a sorozat.
2. Hogy az original Lalalulu-s jelenetek kb. 95 % felesleges és unalmas volt.
3. És ez a legnagyobb csalódás, még pedig a Shougo-Rei kapcsolata bemutatásának elmaradása.
Nem vártam én is semmi egy rész Love Stage!, majd a következő rész a Back Stage! és így váltakoznak. Nem is álmodtam ilyenről, de azért legalább 1-1 aranyos kis szerelmi jelenettel közöttük igazán megdobhatták volna a népet.
Ők amúgy is sokkal jobb páros, és a light novel is jobb halkan megjegyzem.
Ennyi a negatívumom róla, ez a három, és ezeket leszámítva minden teljesen rendben volt.
Ha az ember pozitívan akar csalódni, akkor először a mangát olvassa majd utána az animét.

Novemberben érkezik még egy OAD is, ami ha az előzetest nézem, a manga 17.fejezetét fogja feldolgozni.


9/10











--------------------------------------------------------------



BACK STAGE!



Erről is muszáj írnom, mivel szintén kapcsolódik az animéhez, hisz ebben Shougo és Rei szerelmi kapcsolata kerül boncolgatásra, ami közel 10 évet ölel fel.
A light novel a Love Stage! mangához viszonyítva itt alig lehet felfedezni vígjáték elemet, itt az érzelmeken, az érzelmek felismerésén, a viszonzatlan szerelem elérésén van a hangsúly némi drámával, hogy az ember mennyire képes elmenni, hogy a viszonzatlan szerelemből végül kölcsönös legyen. Sokkal több potenciál van ebben,
Az ő kapcsolatukat inkább láttam volna anime formájában, mivel 8 fejezet készült (az jó kérdés, hogy eddig, vagy sem, mert elég befejezettnek tűnt, viszont nincs lezárva tudtommal), ami tökéletesen belefért volna egy 12-13 részes animébe.
Bár nagyon sok, részletes leírt bőven 18-as szexjeleneteket tartalmaz, amit maximum kihagytak volna.
Akinek tetszett a Love Stage!, próbálkozzon meg a Back Stage! light novelekkel, (angolra a September Scanlations fordítja és jelenleg az 5.fejezetet kezdte el angolra fordítani) mivel eddig akiktől hallottam miután ezt elolvasta a Back Stage! szinte mindenkinek jobban bejött.
Egy próbát megér.



2014. szeptember 9., kedd

Watashi ga Motenai no wa Dou Kangaetemo Omaera ga Warui! /Nem számít hogy nézem, a ti hibátok, hogy én nem vagyok híres!/






ÉV: 2013
RÉSZEK: 12 
KATEGÓRIA: ISKOLAI ÉLET, SLICE OF LIFE, SHOUNEN, VÍGJÁTÉK



Történet

Kuroki Tomoko most kezdi felső középiskolás évét, és eddig nem volt híres osztálytársai szemében, egyetlen barátnője volt, akivel otaku okfejtéseit és gondolatait megoszthatta, de ő más iskolába iratkozott.
Tehát a lány célja (ami végül is az egész anime célja), hogy Tomoko barátra leljen, tudjon beszélgetni osztálytársaival, és legyen egy pasija.
Ezt egészen végig Tomoko szemén keresztül nézhetjük, aki többet beszél gondolataiban, mint az emberekkel, ha pedig az emberekhez próbál beszélni valami irtózatos baromságot nyög ki, vagy tesz, ami végigkíséri majdnem az egész animét.

Az anime legmegkapóbb részei:
-Az első maga a főszereplő lány Tomoko, és az ő gondolatai, tettei és tragikomédiás elemei. A lánynál egyértelmű, hogy elgurult nem is egy gyógyszer.
-A második ilyen a megvalósítás és a lány lelkivilágának bemutatása, ami nagyszerűen sikerült.
-A harmadik a paródiák hatalmas tárháza.
-Az opening pedig  kib*szott jóra sikerült!





A legzavaróbb részei:
- Ahogy a legjobb Tomoko, így az egyik legrosszabb is, mivel az anime vége felé, már a vígjáték elemek eltűnnek, és az ő siránkozásait kell hallgatni részeken keresztül.
A másik ilyen zavaró tulajdonsága, hogy barátokat akar szerezni, de nem tesz minden annak érdekében.
-Az utolsó 3 rész teljesen depressziós, az embert lehangolja.


Összességében egy nagyon vicces helyzetekből és poénokból álló anime, amit bőven megéri megnézni, már csak a lány miatt, és az öcsikével való beszélgetése miatt.


7,5/10


PILLANATKÉPEK












2014. szeptember 6., szombat

Kaze to Ki no Uta movie
















ÉV:1987
EPIZÓDOK: 1 MOVIE
KATEGÓRIA: DRÁMA,  ROMANTIKUS, SHOUJO, SHOUNEN AI, TÖRTÉNELMI, TRAGÉDIA



Történet

1887.
A movie egy csodálatosan szép zenével egy szöveggel indít.
Egy Serge nevű fiatal fiú érkezik az ottani fiú kollégiumba.
Kollégiumi lakótársa egy baba kinézetével dukáló Gilbert , aki eddig az összes lakótársát elüldözte azzal, hogy a fiúkat szereti, és számtalan szeretője is van, így a társai kinézik, és kiközösítik. De a fiú nem hagyja magát.
Serge-t is megszeretné törni, így az egyik szeretőjét rendeli magához az éjszaka közepén, ahol egy kisebb verekedés is alakul ki a szerető és Serge között. Viszont nem csak Gilbert egy egyetlen akaratos személy, Serge is ugyanúgy ki tud állni magáért.
Az ő kettőjük kapcsolatának kibontakozását és tragédiáját tekinthetjük meg közel 1 órában.


A zenéje és a kor hangulata nagyon átjön. Az animáció számomra szép még így is 87-es révén, nálam az animáció soha nem volt kritérium, hogy amiatt ne nézzek meg valamit.
A karakterek kidolgozottak, a szinkronok sokat hozzátesznek.
Magát az egész animét egy drámai hangulat lengi be teljesen, ahogy megismerhetjük Gilbert természetét, és hogy miért lett ilyen.

Röviden és tömören ez egy kötelező darab.
Shounen ai van benne nem is kevés, de valahogy nem is igazán az ragadja meg a néző figyelmét, hanem az egész összessége.
Nem bánom, hogy megnéztem, SŐT nagyon örülök, hogy láttam, hisz egy újabb gyöngyszemmel lettem gazdagabb.

9/10


Kerestem hozzá egy AMV-t







Remélem valakinek felkeltette a figyelmét, mert ezt kár lenne kihagyni amondó vagyok.


2014. május 25., vasárnap

HAL






ÉV:2013
RÉSZEK: 1 MOVIE
KATEGÓRIA: DRÁMA, ROMANTIKUS, SCI-FI, SLICE OF LIFE, TRAGÉDIA



Nagyon régen, még tavaly tavasszal, amikor megjelent az első PV-je azt gondoltam "Ezt látnom kell!" és tegnap előtt eljött az ideje.


Történet

A történet úgy kezdődik, hogy egy robot a patakban próbál halat fogni, hívja a gazdája, majd amikor odaér, az eget kezdi elkémlelni, és végigkísérhetjük, hogy egy repülőgép kap lángokra, majd felrobban.
A robot gazdája pedig elájul. De vajon miért is?
Mert éppen az unkájának a barátja, Haru/Hal utazott azon a gépen.
A papa unokája, Kurumi nem tesz semmit, csak lézeng a házban, nem eszik, magyarán elhagyta magát, így a nagyapa a fejlett technológia segítségével, a robotjából elkészítteti Haru/Hal mását, hogy a lányt visszahúzza a valóságba és fel tudja dolgozni ami történt.....


VÉLEMÉNY

Kezdem azzal ami a legjobban tetszett. Egy óriási csattanót kapunk a végén, amire szerintem senki sem számított. Ezt most nem írom le, de nagyon meglepődtem, és váratlan fordulatot vett a cselekmény, illetve az egész movie egy bizonyos szinten új értelmet is nyert a másik mondanivaló mellett.
A grafika gyönyörű, hisz Production I.G., nem egyszer írtam már, de ezt mindig leírom, mert számomra ő az a stúdió aki grafika terén mindig pazar látványt tár elém.
A zene kellemes.
Karakter nem annyira kidolgozottak, de érzelmi téren jól hozták őket, és a szinkronok sokat hozzátettek. Különösen Haru/Hal-é tetszett.
A történet lassú lefolyású, de egyáltalán nem éreztem unalmasnak. Megismerhetjük a tragédia előtti Haru-Kurumi kapcsolat jó és rossz oldalát, illetve Haru gyerekkori múltjában is betekintést nyerhetünk egy kicsit miért is kavart ez be későbbiekben a Kurumi-val való kapcsolatába.
A lényege/mondanivalóját tökéletes visszaadja, ami az, hogy a szeretteink elvesztése fájdalmas, és tovább kell lépni, kinek hogy sikerül.
Bátran ajánlom mindenkinek, mert össz-vissz 1 órás az egész, de ahogy a kategóriában is írtam ez tragédia, szóval...
Összességében egy érzelmes movie volt, és kb. PV alapján amit vártam meg is kaptam.

ERŐS 8/10


PILLANATKÉPEK









2014. április 10., csütörtök

Nagi no Asukara










ÉV: 2013-2014
RÉSZEK: 26
KATEGÓRIA: DRÁMA, FANTASY, ROMANTIKUS, SLICE OF LIFE, SEINEN


Történet

Régen minden ember a vízben élt, ám mostanra a legtöbben elhagyták, és a szárazföldön élnek.
Shioshishio, a víz alatti egyik kis város, ahol bezárták az iskolát, így az addig odajáró 4 diáknak, Hikari-nak,Manaka-nak, Chisaki-nak és Kaname-nek, muszáj a felszíni iskolába átiratkozni.
Első nap Manaka megkésve, de a többiek után indul, és ekkor egy halászhálóval kifogja a későbbi osztálytársa, Tsumugu. Így viccesnek hangzik,ám akkor egy nagyon szép monológot hallhatunk, ami igaznak bizonyul,és végigkíséri az egész animét.
Tehát a vízi emberek beiratkoznak a felszíni iskolába, Tsumugu pedig az osztálytársuk lesz. Kezdetben Hikari, Manaka Tsumugu iránt szerelme miatt, a fiút állandóan piszkálja, féltékeny és egyebek, de rájön, hogy ő egy normális fiú, így a későbbiekben ők öten összebarátkoznak, és az évente megrendezendő vízi szertartásra készülnek, ahol egy, a tenger istenének való áldozatot kell felmutatniuk.
A gyerekek nagy hévvel készülődnek, de nem minden úgy sül el, ahogy azt ők elképzelték.


Nagyjából a történet leírásom az anime első 13 részét mutatja be, ahol a slice of life részek, karakterbemutatások, a szerelmi sokszögek előkészítése, és a történet konfliktus helyzetének előkészítése zajlik. Az anime második felében következik be a dráma, a nagyszerűen felépített történet megoldása, és a romantikus sokszögek is elrendeződése.



Vélemény

A P.A. Works végre valami nagyszerűt hozott össze újra, mert a Hanasaku Iroha óta egy animéjüket sem tudtam élvezni, de ez viszont még azt is messze felülmúlta, így megbocsájtok.
Ez... egyszerűen... ELKÉPESZTŐ!!
Az AnoHana óta nem láttam ennyire jó romantikus drámát. Mondjuk az AnoHana hasonlat érthető, hisz ugyanaz a rendező.
A történet jól felépített. Az első felében inkább a karakterek bemutatása, a slice of life részek dominálnak, illetve az anime második feléhez való konfliktusok, szerelmi sokszögek előkészítése.
Az anime második felében pedig jött a dráma és a romantikus sokszögek teljes kibontakozása, ahol az ember találgat ki kivel is jön össze, és hogy is oldják meg a kialakult helyzetet.
Hangulat telitalálat. Minden műfaj tökéletes van adagolva, átérezhető a romantikus részektől, a drámán át a fantasy-ig, slice of life-ig, szóval MINDEN!
A legjobb részek szerintem a 13.-15.-ig, a 24., és a 26.rész volt.
A 26. rész tökéletes befejezés volt, semmi változtatást nem raknék bele, annyira át tudtam érezni, hogy amikor elkezdtem könnyeket hullatni akkor vettem észre. 
A képi világ szintén elképesztő, nem lehet rá mást mondani. Gyönyörű,gyönyörű, gyönyörű. A tenger, a kék és fehér színek az egész anime alatt, a téli tájkép.
Illetve mintha a tenger állapota lett volna a metaforája a hangulatnak.
Ez a tengeri ember-földi ember teljesen új volt.
És akkor a karakterek.
Hikari az első pár részben irritált az erőszakosságával, de a karakterváltozás jót tett neki, és felnőtt az anime alatt.
Manaka kedves szereplő, de inkább Miuna-val szimpatizáltam. De mégis abszolút kedvencem Chisaki volt. Egy kedves, egyszerű lány akit nem lehet nem szeretni. 
Kaname és Tsumugu akik a háttérből figyelők az anime első felében, de a másodikban kibontakoznak.
Az aláfestő zenék csodálatosak! A 2.openinget ha valaki megnézni, és tetszik neki, annak az anime is fog, mert tökéletes átadja a hangulatát.
Összegezve, erről az animéről nem tudok rosszat mondani. Minden tetszett benne, de ami a leginkább megkapó benne az a drámai hangulat.
Az utolsó rész előtt egy 9,5 ponttal akartam zárni, de egy ilyen megindító, egy ilyen tökéletes befejezés után nincs szívem 10 pontnál kevesebbet adni.


10/10


PILLANATKÉPEK









2014. április 5., szombat

Dragon Ball Z

Shigatsu-team-nek írt cikkem








Ki ne hallott volna a Dragon Ball sikerszériáról, amit szinte az egész világon vetítettek és több 10 millió embert ültetett le a tv-k elé?

Hazánkban a Dragon Ball Z-t először az RTL Klubon adták le még 1998-ben, de az akkori ORTT beszüntette a 121.résszel bezáróan.
2012-ben azonban a Viasat 6 felvásárolta próbaképp az első 52 részt (vagyis az első évadot), ami meghozta a várt sikereket, illetve rá 2013 őszén folytatódott a sorozat és idén február elején ért véget, mint a csatorna lenézettebb jelenleg futó sorozata, azóta újra elkezdték ismételni.

Az anime közvetlenül a Dragon Ball után indult 1989-ben, és közel s távol 7 évig szórakoztatta a japán tv nézőket, amihez 13 mozifilm is készült, emellett 2 tv speciál és 2 OVA is.

Son Goku összeházasodott Chi-chi-vel és már megszületett első közös gyerekük Son Gohan, aki immáron 4 éves.
Goku és fia tiszteletüket teszik az öreg Muten Roshi-nál ( Zseniális Teknős), ahová egy férfi érkezik, aki azt állítja ő Son Goku testvére, és a harcos Saiya-jin (Csillagharcos) faj leszármazottai.
Raditz miután sikertelen kérlelés után, hogy Son Goku álljon mellé, és írtsák ki a bolygót, elrabolja a fiát.
Piccolo (Ifjú Sátán) és Goku a nyomába erednek, majd a harc során Goku és Raditz is életét veszti, ám Raditz halála előtt még megosztja velük, hogy nála még két erősebb Saiya-jin is létezik a világon, akik a Föld felé tartanak.
Goku még a Mennyországban Kaio-sama-nál, addig a többiek a Földön készülnek a Saiya-jin-ek érkezésére....


A történet négy ívet ölel fel, amiben az elsőben megismerkedhetünk Son Goku származásának és a Földre való jövetelének okával, illetve a megmaradt három Saiya-jin-ekkel, akik közül Vegita a későbbiekben már szinte hasonló nagyságú szereplővé növi ki magát mint maga Son Goku.

A második ív a Namek bolygón játszódik.
Szereplőink közül Bulma, Krillin és Gohan elutaznak a Namek bolygóra, hogy az ottani Sárkánygömböket összegyűjtsék.
Ám nem csak ők az egyetlenek, akik ezt szeretnék. Vegita mellett, egy ellenséges csapatnak is ez a célja élén a rettegett Freeza-val (Dermesztő).

A harmadik ív során ( amely szerintem történetileg legösszetettebb és legizgalmasabb)  az andoroidok és egy Cell nevű szintén andoriod áll a középpontban, illetve egy fiú aki a jövőből érkezik.

A negyedik ívben először mindenki az újra megrendezett Nagytornára készül, de semmi sem megy ilyen könnyen. Felbukkan két idegen akik egy Maijin Buu nevű mesterségen létrehozott lényről beszélnek...

A Dragon Ball anime 153 részes lett végül, ami 1986-1989-ig futott és a manga első 16 kötetét dolgozza fel.
A Dragon Ball Z a Dragon Ball-t követően egyből műsorra lett tűzve, és teljesen 1996-ig adták ami 291 résszel ért véget. Ez a sorozat teljesen feldolgozta a mangát, tehát a 17.kötettől egészen a 42.kötetig.
A Dragon Ball GT egy teljesen eredeti (original) történet, amit megint csak a Toei Animation készített, ám sajnos nem hozta meg a várt sikereket, így 64 résszel és egy speciállal befejeződött.
2009-ben azonban elkészült a Dragon Ball Kai, ami a Dragon Ball Z újraátdolgozása, és fillermentesítése. Ez a Z első három ívét dolgozza fel 97 részben ( az eredetiben 194 rész volt).
De nem kell csüggedni, mert áprilisban elindul az utolsó ív is a "Dragon Ball Kai: The New Arc" címmel.
Ezen kívül számtalan mozifilm, OVA, speciálok, és pár remake is készült.
A legutolsó a tavalyi 14. mozifilm a Dragon Ball Z: Battle of Gods (Istenek harca), ami óriási kasszasiker lett a mozikban.




Főbb karakterek:


-Son Goku:
Történetünk főszereplője.
Egészen kisgyerekkorától teljesen nagyapa koráig végigkísérhetjük életét.
Eredetileg a Föld elpusztítása miatt küldték ide, de egy fejsérülés miatt az akkori erőszakos jelleme egy szelíd személyiséggé változott.
Saiya-jin vére folytán óriás gorillává tud átváltozni, ha telihold van.
Szeret enni, edzeni és minél erősebb az ellenfél annál inkább élvezi.








-Son Gohan:
A Z-ben ismerhetjük meg. Kezdetben 4 évesként, de ahogy halad a történet tiniédzserként, majd édesapaként is bemutatják.
Okos fiú, aki természeténél fogva nyugodt természetű, nem szeret harcolni, de ha felidegesítik az ellenség biztosan nem éli túl.







-Bulma:
Goku mellett ő a másik szereplő, akit már a kezdetek óta ismerünk.
Első barátja ( és egészen addig még Vegita-val közelebb nem kerül) Yamcha. Ám gyerekkori álma, hogy egy herceghez menjen hozzá, ami be is jött, mert Vegita lesz az élettársa ( a férj kétséges, mert említést nem tesznek erről), és két közös gyerekükk születik.
A lány egy igazi agytröszt, tudósként dolgozik édesapja mellett. Sok jó és rossz tulajdonsággal rendelkezik, ami már szinte élővé teszi a karakterét.















-Vegita:
A Vegeta bolygó hercege, aki Dermesztő egyik alattvalójának sorába kényszerül miután bolygója felrobbant.
Goku-val való küzdelme után, az lesz a vágya, hogy felülmúlja, és legyőzze őt, mert megsértette becsületét.
Elszánt, bátor, akaratos, magányos, karizmatikus és szintén okos, illetve furfangos karakter.
A Z alatt rajta lehet a legtöbb karakterváltozást észrevenni.
Érdekesség, hogy Vegitát az olvasók kérték, hogy maradjon életben, és így az író meghallgatva a kérésüket emelte ilyen magasságú szereplővé.








-Piccolo (Ifjú Sátán):
Kami-sama és ő régen egy személyiség volt, de ő lett ennek a személynek a gonosz kivetülése.
Először a világuralom volt a célja, amit Goku megakadályozott, később viszont ő lett Gohan mestere és barátja, aki fokozatosan jóvá válik Gohan-nak köszönhetően.
Vegita mellett ő a másik olyan személy akin a karakterfejlődés észrevehető.










-Trunks:
Vegita és Bulma első gyereke.
Két féle Trunks-ot ismerhetünk meg, de erről most nem akarok óriási spoilereket lelőni, inkább maradjunk annyiban, hogy 7 évesként és 17 évesként is megjelenik. Bár nem ebben a sorrendben.
Egy jó gyerek, aki nagyon tiszteli, védi és szereti édesanyját, becsüli és felnéz édesapjára.













-Chi-chi:
Goku felesége, aki igazi házisárkány tud lenni, ha gyereke tanulásáról van szó. Emellett nagyszájú és erőszakos.

















- Son Goten
Goku és Chichi második fia. Egy jóindulatú kis srác, aki Trunks-szal örökösen a rosszaságokon jár a fejük.







Dragon Ball Z Abridged, a paródia

2008-ban egy Team Four Star nevű csapat elkezdte az elejétől az egész Z-t összevágni és a maguk szinkronját alátenni, ami azóta is fut Dragon Ball Z Abridged néven. Egy-egy videójuk még a 4-5 milliós nézőt is meghaladja.
Jelenleg 40 részük jelent meg, ami úgy nagyjából a sorozat egy kicsivel több mint felét dolgozza fel.
Új részenkénti megjelenés úgy 1- 1,5 havonta van.
Magyarra is elkezdték lefordítani, amiből már a 10.-30. epizódig fellelhető, illetve most az elejét hozzák befelé.
100%-ban tudom mindenkinek ajánlani, mert ennél jobb paródiát egész életemben nem láttam.


Az eredeti honlap:

http://teamfourstar.com/series/dragonball-z-abridged/


A magyarra fordító csapat youtube csatornája:

http://www.youtube.com/user/absintchild