2013. június 30., vasárnap

2013 TAVASZI SZEZON ÖSSZEGZÉS

Uta no Prince-sama-Maji Love 2000% ( 13 részes)





Kategória: zenés shoujo

A történet valahogy érdekes volt, a szereplőkkel lévő 1-1 epizódnak volt értelme és több szálból állt az úgymond "főszál" mint az első, így emiatt messze jobb volt.
A karakterek közül, vagyis s STARISH tagok közül Cecil akit egyedül értékelni tudok, mivel ő volt az egyetlen aki nem állandóan Haruka-t istenítette minden egyes percben mindenért, na meg ő gondolkodott.
Ha már együttes, akkor a Senpai-ok elfogadhatóak, de kedvenc a HEAVENS lett, hisz őket 3-4 rész alatt a végén jobban megkedveltem, mint a STARISH-t 26 rész alatt XD
A zenéről annyit, hogy az OP Miyano Mamoru hangjával betalált nálam teljesen,de maga az animáció is gyönyörű, az egyik legjobb tavaszi OP volt. A karakter számok közül pedig egyedül Hijirikawa-é sajnos. Natsuki-ra számítottam az első évadbeli hatalmas sikeres száma után, de itt eléggé leszerepelt vele. De igazából a számokkal nem is lett volna gond, csak éppen nem illett a hangszín az adott seiyuu-hoz.
Az Ao no Exorcist-os, shounen fightos HEAVENS előadás rohadtul tetszett a 12.részben, az animáció főleg,de a szám sem volt rossz, csak éppen megint az figyel be, hogy nem az adott hangszínhez lett írva !bad
A STARISH végső előadása, ami szintén itt is le lett lőve az 1.rész első pár percében, nagyon nyálcsorgató, hívogatja a nőket, hogy sokszor nézzék meg XD
De ezekkel az állandóan repkedő szívektől és csillagoktól, na meg szivárványszíntől már komolyan röhögnöm és sírnom kellett egyszerre. 

Az utolsó rész előtt volt egy megérzésem mely szerint a HEAVENS-t is eltalálja a szívecske, és BEJÖTT!!! Na az az extázis a szívecskéktől ami mindenkit elkapott volt mindennek a csúcsa!!! x) x) Mintha be lennének lőve, vagy mit tudom én, röhejes volt teljesen.

A másik bajom ezeken az Én kicsi Pónim effektusokon kívül, az maga Haruka volt, mint ahogy írtam az elején is. Ha ő nem lett volna, sokkal értelmesebb anime is kikerekedhetett volna belőle.

Mindent egybevéve a szidásaim ellenére, amiket minden héten tettem róla a fórumon szégyen, nem szégyen, de kedveltem az egyszerűségével és idegsítő effektekkel.
3.évad pedig asszem tuti lesz belőle, így egy ideig még nem szabadulok meg tőle XD

6,5/10, azt hiszem az elsőre talán 5 pontot ha adtam.





Hataraku Maou-sama (13 részes)






Kategória: fantasy-vígjáték-shounen



A szezon legnagyobb pozitív csalódása volt ez a sorozat. Megmondom az igazat, kép alapján teljesen átlagosnak gondoltam, de annál több, mutatja ezt már az első rész is, ami színvonal tekintetében kitart teljesen az 5.részig (ami a kedvenc minden tekintetben !heart !heart).
Utána van egy kis leejtő, de még mindig élvezhető kategória. A végére viszont ismét magára talál.
Történet nem igen nagyon van benne, inkább slice of life-nak tekinthető némi fantasy-mágiával.
Műfajokat tekintve, vígjáték része 10 pontos, telitalálat, végig szórakoztató ilyen szempontból.
Az a 2 darab shounen harc látványos, és izgalmas, csak irtó kevés. Több ilyen is lehetett volna, kicsit elvéve a slice of life Mc Donald's os életből.
Karakterek közül mindenki szerethető, bár nekem Lucifer a lerótt harca után eléggé feleslegesnek éreztem, na meg Suzuno-nak sem volt nagyon nagy szerepe, így ők nem nagyon érdekeltek.
Az opening nagyon bejött, Alsiel része a legjobb XD

2.évad úgy gondolom várható belőle, és remélem lesz is. Persze ezzel a színvonallal :D
A szezon egyik legjobbja volt tényleg az Attack on Titan, Yahari no Seishun és Aku no Hana mellett. Számomra.

8,5/10







Yahari no Seishun Love Come wa Machigatteiru. ( 13 részes)







Kategória: iskolai élet-vígjáték- pszchihológiai (?)


Úgy gondolom, hogy a sorozat mozgatórúgója maga Hikki (legtöbb részben) és a rugalmas, csipkelődős párbeszédek, beszólások egymásnak.
Igazából amit feldolgoz az anime az a magányosság, a kirekesztettség érzése, amiről vagy tehet valaki vagy nem. Mindkettőre van itt példa.
Ha már Hikki, elképesztően megszerettem. A gondolatmeneteiben van logika, amikkel egyet is értettem, neki spec meg van az oka hogy miért lett ilyen amilyen.
A Totsuka-hoz fűződő "érzései" pedig megérnek egy misét. A lányokon meg akad a szeme, de végig csak Totsuka-n forog az agya.
Ha már BL, akkor a BL-es lány volt mint mellékszereplő a legjobb, amilyen orrvérzései voltak !guffaw !guffaw
Yukinon.. hát az ő hátteréről jó lett volna többet meg tudni, de kedveltem. Szintén Yui-t is, bár ha választani kell valamelyik lány Hikki mellé, egyértelműen Yukinon. Ők azok akik a sorozat elejétől szinkronban vannak.
A történet maga klisékkel teli ez igaz, de Hikki valahogy mégis ezeket a történéseket a hozzáállása miatt egyedivé teszi. Oké, elég már Hikki dicséretéből.
Ami még igazán pozitív, hogy nem ment el a szál egy szerelmi háromszöghöz. Végig csak a baráti kapcsolat érződött köztük, bár volt aki akart egy s mást valakitől, de örülök neki, hogy egyik félről sem lett semmi.
A grafika átlagos, az OP viszont nagyon tetszett.

9/10-et megérdemel, hétről-hétre vártam, és soha nem csalódtam. Az elejétől végig ugyanazon a színvonalon mozgott, így azt hiszem akinek az 1.rész tetszik végig élvezni fogja.






Aku no Hana ( 13 részes)









Kategória: dráma-iskolai élet-pszichológiai-romantikus-shounen



Azt vártam a legjobban ebben a szezonban, és legtöbb részben nem is csalódtam.
Az 1.részben ahogy megláttam a rotoszkopikus eljárást, hát le voltam taglózva, ahogy mindenki, de utána már nem érdekelt különösebben, hisz néhol még előnyére is vált, sőt valóságszerűbben adta vissza a jeleneteket, így hogy színészek eljátszották, mivel úgy gondolom ez a manga egyik előnye is, nagyon valóságszerű.
Kedvenc ilyen megvalósításom a 7.rész végén az osztálytermes jelenet, az valami hatalmas EPIC-re sikerült, túltett a mangán is egyértelműen. N meg Kasuga álma a másik ilyen a 11.részben.
A történet viszont nagyon lassan haladt, de végig hű a mangához. Pszichológiai anime ez igaz, de amikor már azt nézi az ember, hogy 8-9 perce keresztül csak ballagnak, azért a pumpa fel megy benne.
A végén a lezárás pedig... hát mintha ketté lett volna egyszerűen csak vágva.
Majd az ezután következő fejezetekből készül egy montázs, hogy mik lesznek.
Most jó kérdés miért. Talán hogy jobban vegyék a mangát? Talán, hogy kész van a 2.évad, vagy lesz? Mondjuk én vevő lennék erősen egy 2.évadra ;) Hisz ott jönnek a legjobb részek.
Egyébként hülyeség volt teljes mértékben, hisz aki olvasta a mangát tudja mi lesz, így felesleges, aki pedig nem annak lelövik a poénokat -.-"
A színészek alakítása szintén tetszett.
Nakamura-t játszó lányról el tudnám képzelni, hogy vérbeli szadista a való életben is XD Ő a legjobb karakter!
Kasuga sem volt itt olyan nyámnyila alak mint a mangában.
Az OP mind a 4 verziójának zenéje bejött, tökéletesen lefesti az adott karakter lelkivilágát.
Az ED pedig magában megérdemel egy pontot. Ekkora beteg, és fura ED zenét se hallottam még soha az biztos! IMÁDOM!! :D :D

Összességében ez vagy nagyon tetszik valakinek vagy nagyon nem (inkább az utolsóra voksolok B) )
A BD eladásokra is kíváncsi leszek, akkor lehet tudni lesz-e folytatás vagy sem, de nem sok esélyt látok erre sem sajnos x)

9/10 mert minden héten tűkön ülve vártam a RAW megjelenését :D



Valvrave The Liberator (13 részes)





Kategória: akció-iskolai élet-mecha-romantikus


Tipikus Sunrise mű, amikre én mindig vevő vagyok :D
Az anime első fele nem remekelt, de úgy a 6.résztől már egész jó lett, a vége felé meg teljesen élveztem.
A karakterek átlagosak, sablonosak, (L-elf-ben azért van még potenciál, így ő kivétel), volt pár történés amin meglepődtem, gondolok itt például Haruto hirtelen bevadulására a 10.rész végén :O
Az OP-ED nem rossz.
Kíváncsian várom a 2.évadot, reméljük innentől már csak ha lehet felfelé halad a színvonal.
Ha az eleje nem unalmas talán még 9-et is adtam volna, de így csak egy gyenge 8-as.

Ősszel 2.évad 



The Hentai Ouji and the Stony Cat. (12 részes)




Kategória: ecchi, iskolai élet, seinen, természetfeletti,vígjáték


Nem volt rossz, az ember egyszer megnézi kellemesen elszórakozik rajta.
Yokodera-t nagyon bírtam, meg a klub alelnökét a maga mocskos beszólásaival basszus XD
A színvonal ingadozó, hol valami nagyon jó történik, valahol leállás van.
A történet viszont egyáltalán nem rossz.

7/10



Ore no Imouto ga Konna ni Kawaii wake ga Nai. 2 (13 részes)




Kategória:  ecchi, romantikus, seinen, slice of life, vígjáték


Egyszer nézhető kategória elődjéhez hasonlóan. 
A poénok, beszólások jók voltak, tudtam röhögni azért néha rendesen, amihez hozzátett a felirat is !laugh
Történet... hát igazán nincs is csak epizódikus, ami eléggé zavart.
Kyousuke egy normális főszereplő, nagyon kedveltem, teljesen valósszerű. A lányok közül pedig egyedül Kuroneko volt akit bírtam. Kirino hát..... falhoz verés? Valahogy így érzek iránta erősen.


7/10


+

Ore no Imouto ga Konna ni Kawaii Wake ga Nai. 2 SPECIAL ( 3 részes)

Kategória: ecchi, romantikus, seinen, slice of life, vígjáték


Hajjajj a legrosszabb befejezés amit csak el tudtam képzelni.
De ez a csavar a végén volt a legjobb ami csak történhetett.
Manami bekeményít *röhög* Imádtam!!
Maga a hangulata viszont tetszett, pörögtek a részek.
Gyenge 7/10




Yondemasu yo, Azazel-san 2 ( 13 részes)




Kategória: akció, fantasy, horror, mágia, misztikus, seinen, vígjáték

Nagyon beteg cucc, nagyon röhögtem rajta, de ehhez hozzátett a felirat szövege is, amit köszönök. Már csak alapból azokon is sokat nevettem.
Ha egy jó vígjátékot akar az ember nézni, ezt simán ajánlani lehet.

Erős 8/10



Red Data Girl (12 részes)




Kategória: fantasy, romantikus, shoujo

Nem bírtam befejezni annyira rossz volt, talán valahol a 8-9 rész környékén hagytam abba, de minden rész maga a dögunalom volt.

3/10 és csak amiatt mert az első 3 rész még elfogadható volt.



Sousei no Gargantia( 13 részes)




Kategória: akció, mecha, romantikus, sci-fi


Az első pár rész még érdekes volt, de az első és utolsó volt amit tényleg izgalommal ültem végig.
Az alapötlet jó lett volna, de nem használták ki, több harcot elnézegettek volna a slice of life-ok helyett. Egyedüli karakter akit kedveltem csak Ledo volt, Amy annyira kellékszereplő volt, értelmét nagyon neki sem láttam.


7,5/10

2013. június 24., hétfő

Skip Beat "A manga"

Tudom, hogy animékről kellene írnom, de muszáj egy kivételt tennem, hisz ez egy mestermű.
2010 őszén meg az animéjével, és borító alapján azt gondoltam "Fúj milyen csilli-villi cucc ez, van ennek értelmes története? De akkor miért kapott ilyen jó kritikákat? Biztos nem lehet rossz."
Belenéztem. Első rész első fele "Hát ez tök átlagos, random főszereplő lány, egy szőke bishi és egy bárgyú barna srác. Mi lesz ezen annyira jó?"

Az előbb említett ominózus kép



Azután jött az anime második fele, ahol pofára estem. Az addig szende, szeretetteljes főszereplő lány, Kyoko hirtelen átváltott egy teljesen ellentétes karakterbe. Onnantól pedig nem volt megállás.
Majd ahogy végignéztem az animét (3 nap alatt és az első 67 fejezetet dolgozza fel), elkezdtem a mangáját, és azóta is töretlen sikert aratott nálam mint BESTEK BEST-JE manga pedig közel s távol 3 éve olvasom, de ennél jobbat nem találtam és nem is fogok.

Történet röviden azért

Mogami Kyoko gyerekkori barájájval és plátói szerelmével, Fuwa Sho-val felköltözik a fővárosba, mivel a srác sztár szeretne lenni. Ezalatt Kyoko éjt nappallá téve dolgozik, hogy még ő a megélhetésükről felel, addig Sho az álmát üldözi, és egyre jobban befut mint énekes. Emiatt egyre ritkábban találkoznak, ha pedig találkoznak is, csak veszekednek.
Sho ellenfele/ellensége, a híres színész, Tsuruga Ren, akit Japán legsármosabb férfijává választottak. Sho a nagy önelégültsége miatt ezt nem tudja nézni, és le akarja taszítani a srácot.
Kyoko egyszer munka után, Sho-nak kaját akar vinni, amikor szerencsétlenségére, (aki később inkább szerencsének tudható be), meghall egy beszélgetést, ahol Sho lehordja a lányt a sárga földig a kinézete miatt, meg hogy csaj azért hozta magával, mert már gyerekként is Kyoko egy szolga volt számára.
A lánynak sem kell több ( és itt jön a csattanó), a szívében lakozó démonok előtörnek, a szíve belakatolódik és Kyoko bosszút esküszik a fiúnak.



Erre a fiú azt a választ adja, "Az egyetlen amivel bosszút tud állni rajta, ha felé kerekedik a showbiznisz világában.".
Kyoko új frizurát nyírat, és jelentkezik az LME tehetségkutató céghez, ahol az első meghallgatás után kiderül az elbukásának mivolta. A lányban meghalt az az érzelem, hogy szeretet, így kisebb cécó után, de bekerül az újonnan nyitott Love Me részleghez.
Csak hogy az LME-nél van a színész Tsuruga Ren is, aki  tudja Kyoko indítékát amiért sikeres akar lenni, így megveti a lányt, és ahol tudja keresztbe tesz neki.





 Idővel a kapcsolatuk változik, közös filmben szerepelnek, kiderül gyerekkori barátok, és végül Ren beleszeret a lányba.
Ez az egész teljes klisé halmaznak hangozhat, mert ahogy látom én is úgy tudnám be ha nem ismerném.

Az anime nem feldolgozott fejezeteiben (67.-201.fejezetig -jelenleg ennél tart-) egy nagyon jól kidolgozott történettel állunk szemben. Ahol abbamaradt az anime onnantól indul be a történet, Kyoko is elég sok szerepeket kap, Kyoko-Ren szerelmi kapcsolata fejlődik, Sho pedig még mindig nem tett le arról, hogy a lányt maga mellett tartsa mint egy szolga, mivel úgy gondolja még az övé....
A grafika a 11 hosszú év alatt gyönyörűen felfejlődött. A mostaniak elképesztően kidolgozottak.
A történetre is ugyanaz elmondható. Nincs unalmas fejezet, részletesen minden meg van magyarázva, minden a helyén van, nincs olyan ami csak úgy lógna a levegőbe, mindennek van értelme, ha még most nem is, a későbbiekben biztos lesz.
A karakterek egyediek, kidolgozott belsővel és szép külsővel rendelkeznek.
Kyoko a legjobb női karakter akivel életem során találkoztam. A legjobb shoujo női főszereplőhöz képest, ő gondolkodik, nem nyávog, erős személyisége van, aki saját lábán akar megállni.
A műfajbeli dolgokról pedig még nem is ejtettem egy szót sem.
Dráma csak az elején van pár jelenet, onnanstól csak vígjáték és romantika.
A többi shoujo mangához képest, itt a fiúk helyett a lányok szolgáltatják a humor legtöbbjét.


Kyoko szerepei
 


 - véletlenszerű első szerep, bár csak pár órára (egy gazdag lány)















-Bo, a Bridge Rock című műsor kabalacsirkéje








 -az első igazi szerep, a Kurara reklámfilmforgatásán





- Fuwa Sho PV-jében egy angyalt alakít























- Hongo Mio a Dark Moon-banm ahol Tsuruga Ren-nel játszik együtt


























-Natsu-ként a Box "R"-ben, egy zsarnok középiskolás lány




















- Setsuka Heel, Cain Heel húgát alakítja( aki Tsuruga Ren)., aki testvérkomplexusban szenved és a kapcsolatuk már gyanús



PILLANATKÉPEK























OPENINGEK

Összegyűjtöttem azon kedvenc anime openingjeimet, amiket2012 januártól 2013 június végig láttam és 2012 előtt jelentek meg, csak én most vettem rá magam, hogy meglessem.
Top lista nem lesz, mivel ezek az adott időszak bestjei.

AIR

AISHITERUZE BABY

ARAKAWA UNDER THE BRIDGE X BRIDGE OP 1

CLANNAD~AFTER STORY

GANTZ OP 1 és OP 2

GREAT TEACHER ONIZUKA (GTO) OP 1

HANASAKERU SEISHOUNEN OP 2

HANBUN NO TSUKIGA NOBORU SORA

HELLSING

MACROSS FRONTIER OP 1

No.6 

SEIKON NO QWASER OP 2

SOUSEI NO AQUARION OP 1

STEINS;GATE

TRUE TEARS 

YAMI NO MATSUEI








2013. június 21., péntek

Vassalord




MEGJELENÉS: 2013.március.15 
RÉSZEK: 1 OVA (eddig?)
KATEGÓRIA: AKCIÓ, DRÁMA, FANTASY,SHOUNEN-AI, THRILLER,VÍGJÁTÉK

Christian J. Krishund, a Vatikán vámpírölő vadásza, aki maga is egy kiborg vámpír.
Társa, vagyis ételforrása Johnny Rayflo,  aki évszázadokkal ezelőtt kiírott egy egész falut, de mostanra megnyugodott és jó útra tért, mondhatni.
Kettőjük között egy mester tanítvány kapcsolat alakult ki, de elő szeretettel szúrják le egymást üdvözlésképpen XD
Christian mostani megbízatása miatt vissza kell térnie a Vatikánba, így Johnny-t is magával viszi.
Megérkezésükkor az egyik apáca megzsarolja a kiborgot, és egy cserét szeretne lebonyolítani vele, melyben Johnny-t kellene odaadnia, az elfogott vámpír kislányért cserébe,amiben Johnny rögvest bele is megy.
De miért is?


Izgalmas, cenzúramentes, látványos harcok (Production I.G.), a zenék jók, és a vége is nagyon folytatásszagú.
Várom hogy lesz is belőle több, hisz most 1 kötetet dolgozott fel az OVA, és 7 még maradt (mivel idén ért véget).

2013. június 20., csütörtök

2013 NYÁRI ANIMÉK avagy amivel ismét tompítani fogom az agyamat

A tavaszhoz hasonlóan ígéretes animék tömkelege érkezik nyáron is.

A képen a színek magukért beszélnek, hogy miket fogok nézni.



Kono Danshi, Ningyo Hiroimashita.

AnimeAddicts-ra írt ismertetőm



RÉSZEK: 1

KATEGÓRIA: SHOUNEN AI, VÍGJÁTÉK





„Szeress, szeress, mert magányos vagyok."

Elválasztó

Előzmény
A Kono Danshi sorozat első OVA-ja 2011 őszén jelent meg Kono Danshi, Uchuujin Tatakaemasu néven, aminek ugyancsak Yamamoto Soubi a rendezője. A megjelenést követő óriási sikertől felbuzdulva tavaly novemberében elkészült a folytatás, amelyben egy teljesen új sztori kelt életre. 

Elválasztó

Történet
Kawauchi Shimát, nagyapja halála nagyon megviselte, mivel kiskora óta ő nevelte. A temetés estéjén a fiú kiment a hamvakkal a tengerhez és véletlenül beleejtette azt. Utánaugrik, de mint kiderül, nem tud úszni, így megmentésére egy férfisellő siet. Shima elsírja neki bántatát magányáról, így a sellő mellette marad és vele fog élni.
A fiú az Isaki nevet adja neki, aki egy kis felfújható úszómedencében tengeti napjait a nappali közepén és napról-napra egyre közelebb kerülnek érzelmileg egymáshoz.

Elválasztó

Megvalósítás
Az OVA az elődjéhez hasonlóan ismét a magány és önmagad elfogadásának témáját feszegeti. A grafika, az animáció színvonala, egyedisége megmaradt minden tekintetben. A szinkronszínészek szintén nagyszerűen teljesítettek, nem hiába ennyire ismert nevek. Az első OVA-tól egy kis eltérés mégiscsak megfigyelhető. Míg az előzőben leplezve éreztették a shounen ai vonalat, itt nyíltan teszik azt, emellett több vígjáték elemet is csempésztek bele.

Úgy gondolom az első OVA méltó folytatása, aminek remélhetőleg lesz folytatása. Én bízom benne.