2014. szeptember 19., péntek

Love Stage! anime, Back Stage! light novel






ÉV: 2014
RÉSZEK: 10 
KATEGÓRIA: ROMANTIKUS, SHOUNEN AI, SLICE OF LIFE, VÍGJÁTÉK




A 2010 óta futó, azonos című manga alapján készült, ami 2 havonta jelenik meg és az anime az eddig elkészült 24 fejezetből 16 fejezetet dolgozott fel.



Történet

A 18 éves otaku megszállott Sena Izumi, aki a gyerekkora óta imádja Lalalulu-t, egy több generéciós szórakoztatóiparbeli családba született.
Szülei közül édesapja operaénekes, Sena Seiya, édesanyja Japán lekeresettebb színésze, Sena Nagisa míg bátyja egy rockbanda énekes frontembere, Sena Shougo.
A családnak van egy managere is, aki már 10 éve a Sena-Pro-nál dolgozik, ő Sagara Rei, akit Seiya talált az utcán 10 éve.
A család azt szeretné ha Izumi is a szórakoztatóiparban érvényesülne, de a fiú nem akar. Ő inkább egy mangaka szeretne lenne, persze a srácnak egy cseppnyi érzéke sincs a rajzoláshoz.
Régen, úgy 10 éve  Nagisa és Seiya egy reklámban vettek részt, ahová akkor 8 éves Izumi-t is magukkal vitték, ám az akkori reklámban szereplő kislány nem tud jönni, így az az ötlet születik, hogy Izumi-t öltöztessék be lánynak aki a virágcsokrot elkapja. Viszont ez egy kisgyereket megvisel ha nem sikerül, így Izumi is összepisili magát, ami azóta is kísérti 10 éve.
De most a Happy Wedding nevű akkor forgatott reklámhoz egy "10 évvel később" nevezetű reklámot szeretnének elkészíteni ugyanazzal a szereplőgárdával. Ez a feltétele ugyanis annak a kisfiúnak, aki Izumi mellett szerepelt akkor, és mostanra Japán egyik legfelkapottabb színésze lett, Ichijou Ryouma-nak, aki 10 éve akkor beleszeretett a lánynak hitt 8 ées Izumi-ba és azóta is keresi.
vajon hogy végződik, ha kiderül, hogy Izumi fiú, vagy, hogy Izumi tudja-e viszonozni egy másik férfi szerelmét? Ezek a fő kérdései az animének, ami vígjáték elemekben feledhetetlen.




VÉLEMÉNY



Ez minden tekintetben felülmúlja a mangát, kiemeli a tucat mangák közül.
A lezárást, aki már olvasta mangát eléggé kiszámítható, és elég sok original jelenetet kapott, ami egy részről kiegészítette a jelenetek közti dolgokat, másrészről viszont a Lalalulu-s részek legtöbbje tök felesleges és időpocsékolás. Nem egy eget rengető történet, de az animáció jót tett neki egyértelműen, és meghaltam néha a sok moe-ba, ami nálam ritka. A cuki faktor mellett a másik pozitív Í(sőt lehet pozitívabb eleme is) a vígjáték elem, ami nagyon jól sikerült.
Ryouma-t sokkal szerethetőbbé tette az animáció, és megzabáltam néha a srácot.
Izumi-t is lehet kedvelni, vele sincs annyira gond, csak elég sokszor behisztizik mint valami kisgyerek, de hát gazdag szülők gyereke, így lehet arra fogni, hogy el lett kényeztetve. Na de itt a legfőbb bűnös mégiscsak az Onii-chan. És ha már Onii-chan!
Daigo szerintem fantasztikusan hozta Shougo karakterét, és maga a karakter meganimálva még bolondabb mint rajzolva !guffaw !guffaw Nem egy jeleneten röhögtem hangosan rajta.
Rei pedig a pótmama, aki tényleg úgy is viselkedik, vigyáz Izumi-ra, egyengeti a karrierjét, akarja, hogy legyen belőle valaki. A Shougo-val lévő kapcsolatukról viszont egy-két megjegyzésen kívül abszolúte semmit nem mutattak!! De ezt majd később.
Az animáció teljesen rendben, az OP nagyon aranyos lett, és a zene sem rossz. Az ED sem rossz, de az valahogy nem került közel a szívemhez.
A két kis figura amit benne lehetett látni néha, a minap jöttem rá, hogy a mangakák azokkal jelzik magukat a mangában, így ez is át lett ültetve. Jobb rájönni később mint soha xD

Sok pozitívum mellé azért jön a fekete leves is, pontosabban 3 dolog zavart.
1. Hogy rövid a sorozat.
2. Hogy az original Lalalulu-s jelenetek kb. 95 % felesleges és unalmas volt.
3. És ez a legnagyobb csalódás, még pedig a Shougo-Rei kapcsolata bemutatásának elmaradása.
Nem vártam én is semmi egy rész Love Stage!, majd a következő rész a Back Stage! és így váltakoznak. Nem is álmodtam ilyenről, de azért legalább 1-1 aranyos kis szerelmi jelenettel közöttük igazán megdobhatták volna a népet.
Ők amúgy is sokkal jobb páros, és a light novel is jobb halkan megjegyzem.
Ennyi a negatívumom róla, ez a három, és ezeket leszámítva minden teljesen rendben volt.
Ha az ember pozitívan akar csalódni, akkor először a mangát olvassa majd utána az animét.

Novemberben érkezik még egy OAD is, ami ha az előzetest nézem, a manga 17.fejezetét fogja feldolgozni.


9/10











--------------------------------------------------------------



BACK STAGE!



Erről is muszáj írnom, mivel szintén kapcsolódik az animéhez, hisz ebben Shougo és Rei szerelmi kapcsolata kerül boncolgatásra, ami közel 10 évet ölel fel.
A light novel a Love Stage! mangához viszonyítva itt alig lehet felfedezni vígjáték elemet, itt az érzelmeken, az érzelmek felismerésén, a viszonzatlan szerelem elérésén van a hangsúly némi drámával, hogy az ember mennyire képes elmenni, hogy a viszonzatlan szerelemből végül kölcsönös legyen. Sokkal több potenciál van ebben,
Az ő kapcsolatukat inkább láttam volna anime formájában, mivel 8 fejezet készült (az jó kérdés, hogy eddig, vagy sem, mert elég befejezettnek tűnt, viszont nincs lezárva tudtommal), ami tökéletesen belefért volna egy 12-13 részes animébe.
Bár nagyon sok, részletes leírt bőven 18-as szexjeleneteket tartalmaz, amit maximum kihagytak volna.
Akinek tetszett a Love Stage!, próbálkozzon meg a Back Stage! light novelekkel, (angolra a September Scanlations fordítja és jelenleg az 5.fejezetet kezdte el angolra fordítani) mivel eddig akiktől hallottam miután ezt elolvasta a Back Stage! szinte mindenkinek jobban bejött.
Egy próbát megér.



2014. szeptember 9., kedd

Watashi ga Motenai no wa Dou Kangaetemo Omaera ga Warui! /Nem számít hogy nézem, a ti hibátok, hogy én nem vagyok híres!/






ÉV: 2013
RÉSZEK: 12 
KATEGÓRIA: ISKOLAI ÉLET, SLICE OF LIFE, SHOUNEN, VÍGJÁTÉK



Történet

Kuroki Tomoko most kezdi felső középiskolás évét, és eddig nem volt híres osztálytársai szemében, egyetlen barátnője volt, akivel otaku okfejtéseit és gondolatait megoszthatta, de ő más iskolába iratkozott.
Tehát a lány célja (ami végül is az egész anime célja), hogy Tomoko barátra leljen, tudjon beszélgetni osztálytársaival, és legyen egy pasija.
Ezt egészen végig Tomoko szemén keresztül nézhetjük, aki többet beszél gondolataiban, mint az emberekkel, ha pedig az emberekhez próbál beszélni valami irtózatos baromságot nyög ki, vagy tesz, ami végigkíséri majdnem az egész animét.

Az anime legmegkapóbb részei:
-Az első maga a főszereplő lány Tomoko, és az ő gondolatai, tettei és tragikomédiás elemei. A lánynál egyértelmű, hogy elgurult nem is egy gyógyszer.
-A második ilyen a megvalósítás és a lány lelkivilágának bemutatása, ami nagyszerűen sikerült.
-A harmadik a paródiák hatalmas tárháza.
-Az opening pedig  kib*szott jóra sikerült!





A legzavaróbb részei:
- Ahogy a legjobb Tomoko, így az egyik legrosszabb is, mivel az anime vége felé, már a vígjáték elemek eltűnnek, és az ő siránkozásait kell hallgatni részeken keresztül.
A másik ilyen zavaró tulajdonsága, hogy barátokat akar szerezni, de nem tesz minden annak érdekében.
-Az utolsó 3 rész teljesen depressziós, az embert lehangolja.


Összességében egy nagyon vicces helyzetekből és poénokból álló anime, amit bőven megéri megnézni, már csak a lány miatt, és az öcsikével való beszélgetése miatt.


7,5/10


PILLANATKÉPEK












2014. szeptember 6., szombat

Kaze to Ki no Uta movie
















ÉV:1987
EPIZÓDOK: 1 MOVIE
KATEGÓRIA: DRÁMA,  ROMANTIKUS, SHOUJO, SHOUNEN AI, TÖRTÉNELMI, TRAGÉDIA



Történet

1887.
A movie egy csodálatosan szép zenével egy szöveggel indít.
Egy Serge nevű fiatal fiú érkezik az ottani fiú kollégiumba.
Kollégiumi lakótársa egy baba kinézetével dukáló Gilbert , aki eddig az összes lakótársát elüldözte azzal, hogy a fiúkat szereti, és számtalan szeretője is van, így a társai kinézik, és kiközösítik. De a fiú nem hagyja magát.
Serge-t is megszeretné törni, így az egyik szeretőjét rendeli magához az éjszaka közepén, ahol egy kisebb verekedés is alakul ki a szerető és Serge között. Viszont nem csak Gilbert egy egyetlen akaratos személy, Serge is ugyanúgy ki tud állni magáért.
Az ő kettőjük kapcsolatának kibontakozását és tragédiáját tekinthetjük meg közel 1 órában.


A zenéje és a kor hangulata nagyon átjön. Az animáció számomra szép még így is 87-es révén, nálam az animáció soha nem volt kritérium, hogy amiatt ne nézzek meg valamit.
A karakterek kidolgozottak, a szinkronok sokat hozzátesznek.
Magát az egész animét egy drámai hangulat lengi be teljesen, ahogy megismerhetjük Gilbert természetét, és hogy miért lett ilyen.

Röviden és tömören ez egy kötelező darab.
Shounen ai van benne nem is kevés, de valahogy nem is igazán az ragadja meg a néző figyelmét, hanem az egész összessége.
Nem bánom, hogy megnéztem, SŐT nagyon örülök, hogy láttam, hisz egy újabb gyöngyszemmel lettem gazdagabb.

9/10


Kerestem hozzá egy AMV-t







Remélem valakinek felkeltette a figyelmét, mert ezt kár lenne kihagyni amondó vagyok.