2012. június 26., kedd

Hanasakeru Seishounen

ÉV:2009-2010

RÉSZEK:39

KATEGÓRIA: DRÁMA,KALAND, SHOUJO, ROMANTIKUS


Történet

Kajika a világ leghíresebb vállalatának, a Burnswoth családnak az egyetlen lánya.
Kiskorában egy szigeten nőtt fel, miután anyját elveszítette, de nem volt magányos, évente többször is eljött hozzá a barátja, Lee Ren, és mellette volt a leopárdja Mustafa is.
Kaijka most 14 éves, és beiratkozik egy japán középiskolába, hogy feldolgozza Mustafa halálát.
Ekkor édesapja, Harry egy játékkal áll elő, miszerint Kajika-nak kell házasodnia, de ő már megkereste neki a jelölteket, de nem mondja el, hogy kik ők, de egyből érezni fogja, hogy ők azok. 
Harry, Kajika testőrének a jelen időben már a Huang család fejévé érő, Lee Ren-t választja,akinek végig mellette kell lennie még a lány nem választ, de ez Lee Ren-nek nehéz mivel kis gyermek kora óta szerelmes a lányba.
Tehát a lánynak meg kell találnia a lehetséges férjjelölteket, akik között lesz egy francia arisztokrata, Eugene de Volkan, aki a külsejével bármit megtehet. A második jelölt egy  Raignei hercege lesz, Rumaty, a harmadik pedig egy vállalat igazgatójának a fia, Carl aki szorosan kötődik a Burnsworth vállalathoz. Ennyit súgok meg csak, mert nem akarom lelőni a poént a 2. illetve a 3. személyről, mert az már spoileres lenne.
Kajika  mind a 3 személyhez közel kerül. Vagy mégse 3 esélyes férfjjelölt lesz a végén?
Illetve a múltból visszaköszönt egy titok, mellett lázadásokra is lehet számítani. Na már itt nem tinilázadásokra gondolok, hanem valódiakra, de ennél nem mondok többet:)

VÉLEMÉNY

Kajikát nem kedveltem, nekem ő már túl sok volt.
Eugene-t bírtam, az ő kis szenvedő személyiségével.
Carl tök felesleges volt, még Lee Ren olyan semleges.
Az abszolút befutó nálam Rumaty személyisége volt, akit még gyerekes személyiségével ismerhet meg a néző, de a sorozat alatt szó szerint férfivá érik a személyisége.
A grafika egyszerű és átlagos, a bishik viszont jól sikerültek, az ember nem is tud dönteni melyik igazából a legjobbXD
Az opening zenéje nagyon jó ami marad végig, viszont 2 openinget kap hozzá, és a 2. abszolút király lett, nekem nagyon tetszik.
A történet mozgalmas, de nincs benne igazából semmi egyediség, csak úgy nézi az ember és vagy élvezi vagy sem. Én az előzőhöz tartoztam.

9/10



PILLANATKÉPEK



SZERK. FOLYAMATBAN




Aquarion Evol


ÉV:2012

RÉSZEK:26

KATEGÓRIA: AKCIÓ,DRÁMA, ECCHI, MECHA, ROMANTIKUS, SCI-FI,SHOUNEN, VÍGJÁTÉK



Történet

Amata Sora egy moziban dolgozik, ahol vetítik Amata kedvenc filmjét, az "Aquaria égboltja"-t. 
Az előadás után megismerkedik Mikono Suzushiro -val, aki még soha nem látta a filmet, de nagyon megtetszett neki, majd Amata-val elmennek randizni.
De ezt félbeszakítja valami, név szerint a begyűjtök, akik az Altair bolygóról jönnek, és egy dimenziós kapun át közlekednek, céljuk pedig, hogy embereket gyűjtsenek be.
Nem nézhetik ezt tétlenül a Vega bolygó emberei. 
Megépítették a maguk kis Akadémiáját, ahova alapelem erőkkel rendelkező embereket gyűjtenek össze.
(Az alapelem erő olyan mint pl. tud repül, lyukat ásni, vagy éppen fedni, jövőbe látni stb.stb.)
Az összegyűjtött embereket nem szerint különválasztják, és kiképzik őket, hogy képesek legyen vezetni egy-egy vektort, ami ha 3 egyesül akkor Aquaria-vá alakul.
Ez a két fél áll egymással harcban.

Tehát visszatérve, az alapelem pilóták a Vektorokkal megérkeznek, felveszik a harcot, de az ellenség túlerősnek bizonyul, az egyik vektor kilöki magából a pilótáját, és helyette az éppen ott lévő kis párosunkat, Amata-t és Mikono-t teszi be a helyére, és egyesül a 3 vektor, de nem Aquaria-vá, hanem immár Aquarion Evol néven, megtörve ezzel a pecsétet miszerint fiú és lány nem egyesülhet.
Kiderül, hogy Amata-nak és Mikono-nak is van alapelem ereje, így az Akadémia tanulói lesznek ők is, és harcolnak kezdetben  Mikage(a gonosz) által irányított emberkékkel, Jin-nel, mint Altair bolygó utolsó gyermekével, az Altair bolygó vezetőjével,Izumoval, és  Kagurával, aki a finom illatú asszonyát akarja megszereni, alias Mikono-t.

A sorozat 3 részre bontható:
-1.szakasz: 1-10 rész , ahol a karakterek bemutatása, összescsiszolódás, viccelődés, és egy kevés mechás harccal.
-2.szakasz: 10-18 rész, itt már a humoros  és a komolyabb/drámaibb epizódok váltakoznak.
-3.szakasz: 19-26 rész, rátérnek a lényegre, a miértekre itt kapunk válaszokat, sok mechás harccal, fordulattal, drámával illetve tragédiával.


VÉLEMÉNY

A történet lassan indul be az elején, de addig a vicces részek teljesen helyén vannak ott, mert igazából semmi komoly nem történik. A vége felé illetve inkább a 3.szakaszban az addig megszokott ütemétől megkomolyodik teljes mértékben.
Meglepetésekben sincs hiány, de vannak kiszámítható dolgok is.
A  karakterek közül mindenkit szerettem, csak Amata és Mikono maradt ki. Vicces, mivel ők a főszereplők így az ember általában azokat szereti a legjobban, de nálam Jin-Yunoha, illetve Andy-MIX volt a kedvenc. Na meg Shrade azzal az arisztokratikus kisugárzásával.
Kagura jelenteit valahogy sokkal jobban élveztem mint Amata-át, na meg Zessicáét is.
És még Fudo Zen poénjait meg sem említettem, az a faszi egy külön arc.

A zenéje nagyon szép, sőt inkább gyönyörű. Az OST első osztályú szerintem.
Az opening 1 nagyon bejött, de aztán jött az OPENING 2 és rájöttem, hogy az eddig látott kb. 330 anime közül ez az abszolút befutó nálam, úgy tökéletes ahogy van a kép és a zene is. Ha már 100x nem néztem végig egyszer sem, annyira jók lettek az összevágások az első 13 részből, hogy én csak ámulok akárhányszor látom.





Az 1.ED szintúgy, ennél szebb endinget én még nem láttam, minden egyes rész után megnéztem, de a 2.ED nem tetszett:(
A harcok látványosak, a grafika szép.
Az utolsó anime amit ilyen élvezettel tudtam nézni az a STEINS;GATE volt még anno januárban:)


10/10



PILLANATKÉPEK
















2012. június 15., péntek

Gyo

 

 

ÉV:2012

RÉSZEK: 1 OVA

KATEGÓRIA: HORROR


Történet

Kaori most ünnepli diplomaosztóját 2 barátnőjével Okinawán.
Este hazatérve amikor belépnek a házba, irtózatos bűz csapja meg az orrukat, majd futkosni kezd valami, de megölik, és ekkor látják, hogy egy hal aminek lába van.
Kezdetben mindenki nyugodt, de hirtelen a tengerből előbukkan egyre több járkáló hal, és kezdik ellepni a várost emberekre vadászva, így menekülniük kell az életben maradásért.

VÉLEMÉNY

Úgy kezdtem el nézni, hogy gőzöm nem volt róla mi is lesz, de már tavaly ősszel kinéztem magamnak. Valami olyat vártam, hogy a lány legyőz mindent, végül is a kép alapján a legtöbb ember aki nem ismeri olyasmire gondol, de az anime nézése közben rájöttem, hogy igazából mégsem ilyen világmegmentős-shounen-es cuccot képzeljünk el, hanem egy horrort, még pedig a gusztustalanabbik fajtából.
A történet bejött, nem mindennapi a biztos, vannak benne nagyon undorít dolgok, de emellett volt egy jelenet ami szíven is szúrt az OVA vége felé.
Emellett nem áll le a történés ebben a bő 1 órában, végig fent tudta tartani az érdeklődésemet, hogy már izgultam is, mi is lesz a következő jelenet.
A karaktereket kedveltem,a képi világ a halaknál elég groteszk, viszont  a vége kiszámítható.
A negatívum az a gázos dolog benne.
Összességében teljes mértékben kellemes csalódás volt részemről. A legtöbb embernek nem tetszik, vagyis akkor ebben az animében csak úgy mint pl. a Bakemonogatari-ban, itt sincs aranyközépút, ezt az ember vagy szereti vagy utálja.  Hála én az előzőhöz tartozom.



 

9/10





PILLANATKÉPEK